december 07 2017 0Comment
Frisomat rekorder fedeles lovarda acélszerkezet

TETŐT ÉPÍTETTÜNK A FÓTI LOVASTERÁPIÁS KÖZPONT HOMOKOS PÁLYÁJA FÖLÉ

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat most megújult fóti Lovasterápiás Központjában rekord gyorsasággal elkészült a lovaspálya acélcsarnok fedése. Idén ősztől az itt folyó terápiás munka egyre kevésbé lesz kiszolgáltatva az időjárásnak. A rekord méretű tetőszerkezet felállítása igazi kihívás volt a Frisomat összeszokott csapatának is.

Fóton 2003 óta működik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás és Oktató Központja, folynak a lovasterápiás foglalkozások, zajlik a szakemberképzés. A fóti központ országhatáron túl is jó hírnévvel rendelkezik. Ennél a munkánál fontosak a körülmények mind a terápiás foglalkozások, mind a versenyek esetén. Éppen ezért döntöttek az egyik nagyobb homokos pálya fedésére mellett, így minimalizálva az időjárás hatásait. Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, elmondta, hogy a Lovasterápiás Központban évente több ezer gyermek és fiatal vesz részt a fejlesztő foglalkozásokon, télen-nyáron, napsütésben és mínuszokban egyaránt. A lovasterapeuta képzés is ideális körülményeket igényel, hiszen ennek is része természetesen a lovaglás. Persze a lovak év közbeni rendszeres belovaglásához, a nemzetközi díjlovas verseny és lovasterápiás versenyek zavartalan bonyolításához is szükséges volt már egy fedett pálya.

Magyar rekorder a fóti lovaspálya fölé emelt Frisomat csarnok
fotó: Gordon Eszter

Rekorder acélcsarnok fedés

A Friosmat a Rebeton Kft. alvállalkozójaként került a projektbe, amelyben több eddigi Frisomat-rekord is megdőlt.

Egyrészt a csarnok méretei impozánsak: 43 méter szabad fesztávolságú, belső alátámasztás nélküli, 72 méter hosszú és 6,2 m magas az oldalán nyitott épület már messziről látszik, mégis a környék harmonikus részévé vált hetek alatt. Egy biztos, jelenleg Magyarországon áll Közép-Európa legnagyobb fesztávú, teljes egészében hidegen hengerelt, horganyzott acél profilokból készült, trapézlemez burkolatú csarnoka. A másik rekordot a kivitelezés során állítottuk fel: az épület rekord gyorsasággal, 3 hét alatt készült.

Rekorder csarnok homokos lovaspálya fölé, 43 méteres belső alátámasztás nélküli szabad fesztávval
fotó: Gordon Eszter

Bár a Frisomat először dolgozott együtt a Rebeton Kft.-vel, Takács Dávid, a fővállalkozó cég vezetője nagyon pozitívan értékelte az együttműködést. Rugalmasság, gördülékenység, korrekt kivitelezés, amit (nagyra értékeltek) kiemelt a közös munka kapcsán. Szakembereink időjárástól függetlenül éjjel-nappal dolgoztak nagy precizitással és a határidőre nemcsak a beígért munkával készültek el, hanem tökéletes rendet hagytak maguk után.

Különleges csarnoképítési megoldások

Több olyan pontja is volt a közös projektnek, ami emlékezetes marad és nemcsak rutin feladat volt a Frisomat számára. A terep adta az első feladatot, hiszen a csarnokot egy speciálisan kiépített homokos pálya fölé, köré kellett felépíteni, ahol a homok alatt, nem túl mélyen, futott a vízelvezetést szolgáló csövezés. A 40 tonnás daru mozgatását egy előregyártott beton panelekből felépített ideiglenes úttal oldottuk megy, ahol a súly egyenletesen oszlott el, így a csövezés nem sérült.

15 Frisomat szakember 4 nap alatt csavarozta össze a 19 fő keretállást, ami a szélessége miatt némi leleményességet és összehangolt munkát igényelt. A munka végén pedig számunkra természetes volt, hogy a terepet gondos gazdaként úgy adjuk át magunk után, hogy a lehullott csavarokat és egyéb fémhulladékot összeszedtük a homokból és átgereblyéztük a területet, ami a fővállalkozót is meglepetésként érte.

Magyar rekorder a fóti lovaspálya fölé emelt Frisomat csarnok
fotó: Gordon Eszter

A megrendelő, dr. Edvi Péter is azt nyilatkozta, hogy megbízóként is látszott a nagyszerű együttműködés a három szereplő között, így nyugodtan bízták rá magukat a tervezőre és kivitelezőre. A végeredmény pedig egy gyönyörű, impozáns és mindenekelőtt hasznos épület lett, amelyet már a 2017 szeptemberi Díjlovas és Lovasterápiás Versenyen a lovasok is felavattak.

A Frisomat Európában már négy évtizede gyárt acélcsarnokokat, míg itthon 26 éves tapasztalattal és műszaki támogatással a hátunk mögött építünk és szerelünk a megrendelő igényeire szabott, gazdaságos, horganyzott, hidegen hengerelt cél profilokból készülő könnyűszerkezetes csarnokokat. Keressen meg bennünket egyedi ajánlatunkért.

Kapcsolódó szolgáltatásaink

frisomatadmin