Sokfajta vállalkozás tulajdonosában fogalmazódhat meg az igény arra, hogy a fejlődéshez, továbblépéshez nagyobb, a vállalkozás profiljához igazodó térre van szüksége a cégnek, és a megfelelő helyiséget nem bérelni, hanem építtetni szeretnék. A hagyományos építkezés a befektetés-megtérülés mérlegét nézve költségesnek bizonyulhat, ráadásul az építkezés időigényes, sokáig elhúzódó folyamat, így az új építmény „hadra fogása” is eltolódik. Az ilyen helyzetekben kínálkoznak kézenfekvő megoldásként a pár hét alatt telepíthető, maximálisan funkcionális, többféle méretben, felszereltséggel és sokféle célra kivitelezhető, modern acélcsarnokok.
Viszlát, törmelékkupacok!
A Frisomat az egyetlen olyan csarnokgyártó cég, ahol egy kézben van a kutatás-fejlesztés, tervezés, gyártás és kivitelezés. Akinek biztonságot ad, hogy a teljes építési folyamatot egyetlen csapat menedzseli az igények egyeztetésétől a kulcsátadásig, az jó helyen kopogtat a Frisomatnál!
A Frisomat a hetvenes években tört be a piacra ívelt acélmagtáraival, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma már a megrendelő vállalkozások tevékenységétől függetlenül dolgozik a világcég. Az acélprofilok és burkolólemezek gyorsan, egyszerűen és gazdaságosan – csavarozással – szerelhetők össze, a kész szerkezet egyedülállóan stabil, és évtizedekig nem igényel karbantartást. A pontos igényfelmérést követi a tervezés, melyhez a Frisomat mérnökei minden segítséget megadnak: tervezőszoftverrel elkészítik a tervező által tetszőlegesen alakítható alaptervet. A profilokat és burkolóelemeket – gondolván a bolygó jövőjére – a legkevesebb gyártási hulladékkal állítják elő, és pontosan annyi építőanyagot szállítanak a helyszínre, amennyire szükség van az építkezéshez. Viszlát, törmelékkupacok!
Kicsik, nagyok… nagyon nagyok.
A szerkezetek szinte bármekkorák lehetnek. Az acélcsarnok elnevezés hodályszerű, nagy építményt sejtet, s valóban akár több ezer négyzetméteres komplexum is épülhet ezzel a technikával, ám az alaptípusok között találhatunk „mindössze” garázsméretű épületet is. Akinek tehát csak egy géptárolóra, kisebb raktárra vagy műhelyre van szüksége, akár a meglévő telephelyét is bővítheti egy kisebb acélcsarnokkal, de lehet nagyot álmodni a „kert végébe” felhúzott, mikrovállalkozásnak otthont adó acélépülettel is.
A Frisomat egyik nagy erőssége, hogy kifejezetten nagyméretű épületeket is képes megvalósítani költséghatékony módon sportcsarnoktól a repülőgép-hangárig. A stabil acélszerkezetet csavarozással állítják össze, és ez még nagy alapterület esetén is bármikor egyszerűen bővíthető, átépíthető vagy éppen lebontható.
Az egyszerűtől az extrákig
A Frisomat sokféle igényre ad adekvát megoldást: van, akinek csak egy tető kell, és van, akinek egy egész komplexum. Ennek megfelelően a csarnokok kivitelezése és felszereltsége is széles skálán mozog. A terepviszonyoknak és a talajminőségnek megfelelően háromféle alapozási lehetőséget kínál a Frisomat: a legkevesebb betonszükséglet mellett a leggyorsabban elkészíthető pontalapokat, a lemezalapokat és a sávalapokat. A legegyszerűbb, pontalapokon nyugvó Frisomat-épületeken (például szénatárolón, félig fedett lovardán) az acélszerkezetre erősített, könnyen tisztítható anti-kondenzációs bevonatal ellátott trapézlemezek alkotják a burkolatot.
A hőszigetelt szendvicspanel burkolatot különböző vastagságban, többféle töltettel választhatja a megrendelő a leginkább megfelelő belső klíma kialakítása érdekében. A természetes fény beengedésére az ablakoktól a tető- és felülvilágítókon át egészen az üvegfalakig számos megoldást kínál a Frisomat, ahogy kapuból is választhat a megrendelő akár kamionok vagy repülőgépek fogadására is alkalmas szekcionált- vagy hangárkaput is.
Vállalkozásra szabva
A Frisomat-csarnokok gépészeti megoldásait, belső tér elrendezését és a homlokzat színeit végső soron az adott cég szükségletei és arculata adja. Ha a kivitelezés még nem is egy gépészetileg teljesen felszerelt épületre szól, már a tervezés folyamatában érdemes kijelölni a majdani fejlesztések vagy beruházások eredményeként tervezett hűtő-, fűtő-, szellőztető berendezések helyét. Ha azonban nincs különleges igén legtakarékosabb megoldás egy feltörekvő vállalkozás számára, ha a Frisomat széles választékban elérhető standard csarnokai közül választ.