Az elmúlt 2-3 év gazdasági változásai rendhagyó jelenségeket okoztak az iparágban tevékenykedők mindennapi folyamatiban. A Frisomat esetében az alapanyagárak emelkedése jelentette a kihívásokkal teli időszak kezdetét és bár 2023. június végével ismét sikerült jó eredménnyel zárnunk üzlet évünket, fontos, hogy felkészültek legyünk az esetleges újbóli akadályok leküzdésére.
A 2020-as évek elején világszinten erőteljesen felszökött alapanyagárak az acéltermékek olyan nagyfelhasználóit is érintették, amilyen a Frisomat. Ez és más piacformáló tényezők szintén jelentősen befolyásolják a tervezhetőséget. Az acélcsarnokok stabilan kedvelt építkezési formát kínálnak gyors és költséghatékony beruházási projektek megvalósításához. A nehézségek ellenére a Frisomat – raktárkészletének köszönhetően – képes volt az ügyféligények kiszolgálására azokban a hónapokban is, amikor már jelentősen korlátozottá váltak az építőipar lehetőségei. Ugyan késleltetve, de ennek hatásai a Frisomatnál is megjelentek, ezért rendkívül fontosnak tartjuk az átgondolt döntéseket és a hosszú távon is működőképes árképzési stratégiát.
„Gyártási és logisztikai folyamataink felépítése hatékonynak bizonyult eddig, ennek egyik bizonyítéka az a 3 milliárd forintos árbevétel, amit utolsó üzleti évünkben sikerült kemény munkával és lendületes elkötelezettséggel elérnünk. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy átlagosan 9 hónapos átfutási idő jellemzi tevékenységünket, így logikus módon később találjuk magunkat szembe a nehézségekkel. Most viszont ennek is elérkezett az ideje.” – monda Raport László, ügyvezető.
A könnyűszerkezetes épületek kapcsán funkció és méret vonatkozásában elmondható, hogy a mezőgazdasági szférától a raktár- és üzemcsarnokok mára átvették a vezetést, átlagosan 600 m2-es, tehát közepesnek számító épületeikkel. Pozitív jelenség továbbá, hogy acélcsarnokaink bekerülési költsége nem változott jelentős mértékben, a példaként említett alapmodell legyártott acélszerkezetei nagyjából nettó 60 millió forintba kerülnek.
„Az alapanyagár-emelkedés bár megszűnt, mi több, minimális szinten csökkent, területtől függetlenül a bérek általánosan nőttek, ami hozta a munkadíj, a szerelési költség drágulását is. Ez utóbbi jelen állás szerint akár 25%-kal is magasabb lehet a 3 évvel ezelőttieknek. Acélcsarnokaink árképzésénél igyekezzük ezeket kiegyensúlyozott módon érvényesíteni, törekedve arra, hogy az emelés a teljes összegben csupán pár százalékban mutatkozzon meg. 5% drágulással mindenképp érdemes kalkulálni a könnyűszerkezetes beruházás előtt állóknak.” – jegyezte meg a magyar Frisomat vezetője.
Visszaesés vs. pozitivitás
A Frisomat vezetősége az utolsó, 2023 júniusával véget érő sikeres üzleti év eredménye ellenére józan megítéléssel értékeli a cég helyzetét: a bizonytalanságok ugyanis továbbra is jelentősen befolyásolják a tervezhetőséget, ami eddig 40%-os összvolumen-csökkenést idézett elő a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
A cég friss stratégiája, hogy határain belül és lehetőségeihez, eszköztárához mérten új kapcsolatokat teremt, ezzel párhuzamosan újabb és gazdaságosabb műszaki megoldásokat keres, amelyekkel gyorsabbá és egyszerűbbé válik az acélcsarnokok kivitelezése.
Összességében a cég nem hátrál meg és bízik a stratégiai döntések helyességében, az előrejelzések elemzésében, tudomásul veszi a forgalom-visszaesés elkerülhetetlenségét, ugyanakkor eltökélt szándéka azok kezelési lehetőségeinek megtalálása.
„Bármit is csináljunk, azt csakis pozitív hozzáállással érdemes!” – tette hozzá a cég ügyvezetője.