A 44 éve alapított, 100 országban működő családi vállalatnál máig az ember a siker kulcsa.
Egy ideje nem kedveznek a körülmények annak, hogy a cégek az év vége közeledtével a szokásos módon ünnepeljenek. A Frisomat vezetése azonban úgy döntött, hogy egy év kihagyása után – a biztonságos érintkezés szabályait betartva – mégis személyes találkozóra invitálja munkatársait és partnereit, hogy megköszönje az elmúlt időszak kitartó közös munkáját. A nagy múltú siófoki Piroska Csárdában tartott összejövetelen megjelent Frank Van de Wyer, vezérigazgató és a céget alapító Guy Sommers, aki elismerő szavain túl a vállalatcsoport legnagyobb elismerésével is érkezett a magyarországi leányvállalat életében jelentős eseményre, működésének 30 éves évfordulója apropóján tartott vacsorára.
„Az elmúlt 30 év sikerei nem jöhettek volna létre olyan karizmatikus és szakmailag kiváló vezető nélkül, mint aki a Frisomat magyarországi leányvállalatát vezeti immáron szintén 30 éve. Raport László a Frisomat-család tagja, a világ minden táján tevékenykedő nemzetközi Frisomat cégcsoport legelismertebb és legsikeresebb vezetőinek egyike.” – mondta köszöntőjében Guy Sommers, majd átnyújtotta a magyar cég vezetőjének a bizalomra épülő, a megbízhatóságot, a stabilitást és fejlődést szimbolizáló egyedileg gyártott acélpajzsot. Ezt az elismerést a cégcsoporton belül először a magyar cég vezetője vehette át.
A néhány fővel induló magyar csapat ma is ugyanott, Siófokon működik, de már 27 főt foglalkoztat és kínálja a legkülönbözőbb iparágban tevékenykedő magyar KKV-k, mezőgazdasági termelők számára minőségi, gazdaságos acélcsarnokait. A tény, hogy egy vállalat évtizedeken át minden piaci körülmény mellett sikeresen működik, nem tartozott mindig a legfontosabb tényezők közé, mára azonban az egyik legmeghatározóbbak egyikévé vált.
Raport László hangsúlyozta, hogy a nemzetközi elismerést nem nyerhette volna el a magyar vállalat, ha nincsenek azok a remek munkatársak, akik közül sokan évtizedek óta a cégnél dolgoznak, vagy innen mentek nyugdíjba. A cégvezető mindenkinek személyesen köszönte meg a munkát és az együttműködést: az értékesítőknek, a műszakiaknak és a teljes irodai háttérmunkát végzőknek, valamint a „messze földön híres” szerelőbrigádok tagjainak, akiket néha más országok is „kölcsönkérnek”.
A Frisomat máig családi vállalatként 14 országban Algéria, Belgium, Brazília, Bulgária, Szlovákia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Oroszország, Portugália, Románia és Ukrajna területén rendelkezik leányvállalattal Ezekben és a Belgiumban, Oroszországban és Brazíliában működő termelő üzemeiben mintegy 450 alkalmazottnak ad munkát. A cég lányvállalatainak és nemzetközi képviseleteinek köszönhetően több mint 100 országban, mintegy 40 000 acélcsarnokot épített fel, 1978, azaz megalapítása óta.
Magyarországon az elmúlt 30 évben közel 1500 Frisomat csarnok épült fel, ebből 2021-ben 1,5 milliárd Ft nettó árbevétel mellett, összesen kb. 30.000 m2 össz alapterülettel, 52 épületet vettek használatába megrendelőik.