„Vásárolhatunk akármennyi gépet és járművet, a cég igazi erőssége az emberekben rejlik” – mondta a Frisomat indulásának 40. évfordulója alkalmából Guy Somers, a nemzetközi vállalat alapítója, cégtulajdonosa. A cégcsoport Youtube-csatornáján 2019. májusban publikált videóból megtudhatjuk, hogyan lett egy családi vállalkozásból egy családias hangulatú, de innovatív és folyamatosan növekvő nemzetközi hálózat.
„Amikor 40 éve elindult a Frisomat, egyedül intéztem az ügyeit, ma pedig már egy 450 fős nemzetközi csapat tudására és elhivatottságára számíthatok.” – Guy Somers vallja, hogy az elmúlt évek növekedése és fejlődése ellenére is a fenntartható kapcsolatrendszer jelenti a legkomolyabb tőkéjét a Frisomatnak.
A vállalat elmúlt négy évtizedét összegző videóból az is kiderül, hogy a hidegen megmunkált acél mellett leginkább merész vállalkozói szemlélet kellett a nemzetközivé vált ipari építő cég 1978-as indulásához Belgiumban. A gyorsan telepíthető, egyszerű, előregyártott íves acélcsarnok, amivel a Frisomat betört a piacra, igen hamar megszokott látvány lett a belga tájban, majd külföldön is keresett termékké vált. A folyamatos fejlesztésre való törekvés, mely a cégre a kezdetek óta jellemző, egyre kreatívabb épülettípusokat eredményezett, így a Frisomat hamarosan nemzetközi terjeszkedésnek indult. Ma már három országban rendelkezik termelőegységgel, és a cégcsoport világszerte 14 országban működteti leányvállalatait.