december 10 2018 0Comment

Fedeles lovarda, ami több, mint egy csarnok

Annak ellenére, hogy az új lovarda acélszerkezetes, mégis jól illeszkedik a lovasfarm környezetébe – a Frisomat  könnyűszerkezetes csarnoka belesimul a környező tájba.

Tájba illeszkedő fedeles lovarda

A Pilis csendes erdei környezetébe esztétikusan illeszkedik az új, acélszerkezetes lovarda. Az építtető célja nemcsak egy száraz, fedett, lovaglásra alkalmas csarnok építése volt, de fontos szerepet játszott a tágas, világos belső tér iránti igény, valamint a barátságos, a tájba simuló, külső megjelenés is. A Frisomat által tervezett és gyártott csarnok erre tökéletesen alkalmasnak bizonyult.

A horganyzott acélszerkezet, a felhasznált burkolatok és a beépített tető-felülvilágító sávok mind a cél megvalósítását szolgálják. A rekordidő alatt megépített csarnok mellett helyett kapott egy szintén acélszerkezetes tárolóépület is, ahol a lovagláshoz szükséges kellékek, felszerelések és némi takarmány nyert elhelyezést. Sőt, még egy pihenőhelyiség kialakítására is lehetőség nyílt.


Egy csarnok, mely szárazon tartja a lovasokat

A piliscsévi fedeles lovarda méretei (szélesség: 20 m, hosszúság: 52 m, ereszmagasság: 4.5 m) lehetővé teszik akár nemzetközi versenyek rendezését is. A teljes acélszerkezet pontosan előre gyártott és furatolt, horganyzott szerkezeti elemekből készült, melyek a helyszínen, csavaros kötésekkel vannak összeszerelve. Szerelés közben semmiféle vágás, furatolás, hegesztés nem történik, ami nagyban meggyorsítja a kivitelezést, egyben csendes és környezetkímélő.

Légiesen elegáns lovarda

A csarnok nemcsak a szél és az eső ellen óv, de barátságos környezetet teremt lónak és lovasának egyaránt. Látogass el Piliscsévre és győződj meg erről saját szemeddel is!

 

franta