április 07 2022 0Comment

Épületmegoldások gyorsan fejlődő vállalkozásoknak

A 2022. március 18-án, a HVG Vállalkozás rovatában megjelent cikkünkben a Miskolcon található, Soós és Társa Zrt. acélcsarnokáról írtunk.

 

Egy vállalkozás munkájáról a legfontosabb visszajelzés a megrendelők, esetünkben az építtetők véleménye. A sok visszatérő vevő pedig egyértelmű jelzés: érdemes ilyen beszállítóval dolgozni.

Egy sikeresen tevékenykedő cég növekedésével párhuzamosan folyamatosan szükség van új telephelyek kialakítására, raktárak és bemutatótermek megépítésére. A bevált partnerek pedig gyakorlatilag az üzleti élet bármely területén aranyat érnek – az infrastruktúrális fejlesztések területén is. Ebben az esetben ideális választás a megalapításától eltelt négy évtized alatt több mint 40.000 acélszerkezetű épületet megvalósító Frisomat acélcsarnokainak egyike. A vonzó megjelenésű, korszerű szerkezetű, gyorsan megvalósuló, stabil és időtálló épületekben szinte bármilyen technológiát kiszolgáló korszerű beltér alakítható ki.

 

Dinamikusan fejlődő vállalkozások lendületes acélcsarnokokban

Ilyen gyorsan fejlődő vállalkozás a Soós és Társa Zrt., amelynek 2021-ben 6,5 milliárd forint volt az árbevétele. A cég legutóbb Miskolcon épített egy raktár és bemutatóterem céljára szolgáló Frisomat csarnokot. A hűtő és klímatechnika, valamint ingatlanfejlesztés és bérbeadás területén működő cégcsoport, amely 1990-es megalapítása óta foglalkozik kereskedelmi és ipari hűtőberendezések, valamint alkatrészek és késztermékek forgalmazásával már több épületet is megvalósított a Frisomattal közösen, nem csak Magyarországon, de külföldön is.

 

Négy évtized

„A széleskörű szakértelemmel rendelkező munkatársaink az acél csarnokok megvalósításának teljes folyamatát elvégzik, a koncepciótervezéstől a gyártáson át egészen a kivitelezésig – bizonyos munkafolyamatoknál pl. alapozás, alvállalkozók bevonásával – az utolsó csavaranya meghúzásáig.” – mondta Raport László, a Frisomat magyarországi leányvállalatát immár 30 éve irányító ügyvezető igazgató. Az a jó beszállító, aki a megbízó első kopogtatásától az átadásig, sőt azon túl is gondoskodó figyelemmel kíséri a projekteket, mely nem csak az építtetőnek, hanem nekik is fontos, gyakran a szívükhöz nő. Ilyen a Frisomat filozófiája is, ahol a több mint negyven év nemzetközi tapasztalata egyesül a magyar mérnökök és építők szakértelmével, megbízhatóságával és munkaszeretetével.

 

Takarékos és gyors – a kulcs a technológia

A környezettudatosság a gyártástechnológiában, a termékek innovatív rakatkialakításában és így a gazdaságosan megszervezhető fuvarozásban egyaránt megjelenik. A rendkívül tartós, ám nagyon rövid idő alatt felépíthető, hidegen alakított acélszerkezetű épületekkel időt és pénzt lehet megtakarítani. A technológiából adódóan jelentős alapanyag- és emberi munkaerő megtakarítás érhető el, így az ilyen csarnokok csak a szükséges mértékben használják fel földünk erőforrásait. Egy csarnok megvalósulásának átfutási ideje komoly költségtényező és így fontos mérlegelési szempont az építtető számára. A Frisomat csarnokok gyors építési ideje egyrészt a profi munkaszervezésben, másrészt a magasan képzett mérnökök által kidolgozott innovatív szerkezeti megoldásokban rejlik. Az épületeket a Frisomat tervezi meg és gyártja le, az acélszerkezetek teljes egészében előre gyártva érkeznek a helyszínre és kizárólag csavaros kötésekkel vannak összeszerelve, helyszíni hegesztés vagy darabolás nélkül.

 

Megoldás bármilyen igényre

Az előregyártott technológia és a feszes munkaszervezés nem állja útját az építtető fantáziájának. Ezeknek a csarnokoknak az alkalmazhatósága a mezőgazdasági felhasználástól kezdve a kis műhelyeken és hatalmas üzemcsarnokokon keresztül egészen a legkorszerűbb repülőgéphangárokig terjed. A szakemberek minden feladathoz az építtető elképzeléseinek legjobban megfelelő megoldást ajánlják és építik meg.

 

Visszatérnek a megbízók

Egy vállalkozás munkájáról a legfontosabb visszajelzés az építtetők véleménye. A Soós és Társa Zrt. stratégiája a megfontolt fejlődésen alapul, és ehhez a fejlődéshez szükség van a raktárkapacitás folyamatos bővítésére.

A Frisomattal 2008 óta működünk együtt, akkor építettünk Romániában az ottani cégünknek egy raktárt és bemutatótermet tartalmazó csarnokot. Két éve Budapesten, tavaly Miskolcon építettünk csarnokokat és most van átadás előtt egy újabb épület Budapesten. – mondja Soós Árpád, a cég vezérigazgatója – Készen vannak a tervei és megvan már az építési engedélye a kezdés előtt álló 1930 m2-es csarnokunknak Nagytarcsán. Az ár-érték arány és a kivitelezési gyorsaság alapján Astirgma illetve Ceptra típusokat választottuk. A mi csarnokaink nem fővállalkozásban épülnek, én koordinálom a vállalkozásokat, azonban a tervezőtől a kivitelezőkig mindenki ismeri egymást. Elégedett vagyok a Frisomattal, minden igényre van megoldása, jó velük együtt dolgozni. Szeretem a rugalmasságukat, az ilyen épületeknél menetközben gyakran merülnek fel változtatási igények, ezekre gyors és innovatív válaszokat adnak, valamint az esetlegesen előforduló garanciális hibákat is igyekeznek gyorsan megoldani.”

 

Az 1978-ban Belgiumban alapított és jelenleg világszerte 14 leányvállalattal rendelkező Frisomat, amely több mint 100 országban már 40 000-nél is több acélépületet valósított meg, nem csak építőanyagokat gyárt vagy házakat épít, hanem a kutatás-fejlesztéstől és tervezéstől a gyártáson és a szállításon keresztül a szerelésig és az értékesítés utáni szolgáltatásokig lefedi a teljes értékláncot.

franta